Menü Bezárás

hétfő28április19:0019:00 Kicsibácsi, Kicsinéni meg az ImikémGyulai Várszínház, Gyula, Várkert-KapusházKategóriaSzínházTelepülésGyula

Részletek

„– Egyvalamit nem szeretek: sietni – szólalt meg egy augusztusi késő délutánon Kicsibácsi. – Itt van például a nyár. Amilyen hirtelen jön, egy napon – és ez, akárhogy is nézzük, nem egy távoli nap – ugyanolyan váratlanul, akárha sürgős dolga támadt volna, odébbáll innét. – A nyár – biccentett Imikém, s fülén megvillant a fény, mint egy játék bádogvaku.”

Képzeljük azt, hogy van valahol egy hely, odabent. Ezen a helyen él Kicsibácsi és Kicsinéni meg Imikém, a bádognyúl, aki igazából… Na mindegy, ez bonyolult, elég annyi, hogy ő is ott lakik velük. Kint épp nincs semmi, legalábbis semmi olyan. Úgyhogy ők hárman nem is mennek sehova. Minek mennének, otthon is bőven akad csinálnivaló! Úgy saccperkábé: minden. Ami azért, lássuk be, korántsem kevés! Találmányok, kísérletek, elképesztő kalandok, mi több, olykor egy-egy világverseny is – csupa olyasmi, amihez Kicsibácsiéknak (na meg Imikémnek) ki sem kell dugniuk az orrukat az ajtón. Ahogy nekünk sem, ha már úgy alakult, hogy mi is ott lehetünk velük. Legalábbis képzeljük azt…

A Nézőművészeti Kft. Dániel András írásai alapján készült előadása kintről és bentről, együttről és különről, gombócevésről és a helyes kanyarodásról – nem csak felnőtteknek.

Belépőjegy: 5900 Ft

 

Kicsibácsi, Kicsinéni meg az Imikém
A Nézőművészeti Kft. előadása

Kicsibácsi – Katona László
Kicsinéni – Jankovics Anna
Imikém – Jaskó Bálint

Jelmez: Pirityi Emese
Díszlet: Játéknap Csapat
Bútor: Redone Projekt
Mozgás: Méhes Csaba
Zene: Marton Róbert
Dalszöveg: Marton Róbert és Dániel András
Fény-Hang: Ács István
A rendező munkatársa: Fábián Ilona
Színpadra alkalmazta és rendezte: Gyulay Eszter
Asszisztens: Fábián Ilona
Rendező: Gyulay Eszter

 

Időpont

április 28(hétfő) 19:00

Gyulai Várszínház